Macron-látogatás: A Kozma utcai zsidó temetőben kezdett a francia elnök

1 perc

2021.12.13. 11:41

Heller Ágnes filozófus sírja volt a francia elnök első állomása budapesti látogatása alkalmából. Az államfő találkozott a Mazsihisz vezető tisztiviselőivel is a helyszínen.

Emmanuel Macron francia elnök ma délelőtt a hivatalos budapesti programját megelőzően, rövid magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál – közölte a Mazsihisz.

Lakatos Péter

A francia államfő szűk körben, hivatalos külsőségek nélkül emlékezett meg a filozófusról, akivel 2019-ben találkozott Párizsban.

A Kozma utcai temető bejáratánál Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Kardos Péter főrabbi fogadta a francia elnököt, aki a látogatás során találkozott Heller Ágnes családjával is.

A Kozma utcai központi Holokauszt Emlékműnél Emmanuel Macron főhajtással emlékezett a vészkorszak magyarországi áldozataira, ahol emlékkövet helyezett el.

Lakatos Péter

A találkozó végén a Mazsihisz elnöke Heller Ágnes egyik művének francia fordítását adta ajándékba Macron elnöknek, egyben kezdeményezte, hogy következő látogatásán tekintse meg a Dohány utcai zsinagógát és találkozzon a magyar zsidóság képviselőivel.

A látogatást követően Emmanuel Macron megkezdte hivatalos budapesti programját.