„Meg is nyugtat, vagy éppen felébreszt, jól kezdődik vele a nap” – így jógáznak Indiában és Magyarországon
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
Arról le kell mondani, hogy államfőből Magyarországon a demokratikus normákat őrző ellensúly legyen. Arról pláne, hogy a „nemzet egységét fejezze ki”. Ez utóbbit a legjobb lenne ki is hagyni a következő alkotmányból, és az ellenzéknek egyáltalán nem kellene azzal érvelnie Novák Katalin jelölése ellen, hogy nem fogja kifejezni a nemzet egységét. Vélemény.
Az államfő legyen olyan, mintha nem lenne. A legtöbb, amit várhatunk tőle, hogy legyen semmilyen. A reprezentáláson kívül ne csináljon semmit. Ha már muszáj elnöknek lennie.
Mit akar az ellenzék? Állítólag és remélhetőleg helyre kívánja állítani a parlamentáris demokráciát, amelyben működik a fékek és ellensúlyok rendszere. Mi baja volt az ellenzéknek Schmidt Pállal és Áder Jánossal? Az, hogy nem képeztek ellensúlyt. Novák Katalinnal meg az a baj, hogy ellensúlyt fog képezni. Ha nyer az ellenzék. Ha nem nyer, nem fog, de akkor úgyis mindegy.
Révész Sándor: Az ellenzéki győzelem alternatívája most már a „soha". All in
A kocka el van vetve. Itt a Rubicon. Vagy belefulladunk, vagy megússzuk. Vélemény.
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
A Tisza szigetek volt koordinátora az Irány a Jövő Párt elnöke.
Az USA közéletének legnagyobb sztorija végzetes is lehet az amerikai elnök számára.
Egyre inkább úgy érződik, hogy a magyar kormánypárt nem csak az online világban kerül vesztes helyzetbe.
Nem ez az első eset, hogy a tiszásokat fenyegetik.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
Bozó Szabolcsot a bátyja beszélte rá, hogy tegye fel a képeit az Instagramra – és csoda történt.