Több ország veszélyhelyzeti törvénykezését bírálják nemzetközi gyógyszergyártó szervezetek, és emiatt az amerikai elnök hivatalához fordultak. Az amerikai gyógyszerkutatók és -gyártók szövetsége (PhRMA), a Biotechnológiai Innovációs Szervezet (BIO) és más tömörülések Joe Bidennek írt levelükben elsősorban azoknak a feltörekvő országoknak a gyakorlatát kifogásolták, amelyek a szellemi tulajdon védelmét figyelmen kívül hagyva vágtak bele a Covid–19 elleni vakcina gyártásába. Miközben a vállalatok hangsúlyozták, hogy maguk is részt vesznek az oltóanyagok igazságosabb elosztására hivatott, Covax nevű globális programban, felpanaszolták: India és Dél-Afrika a szellemi tulajdonjogra vonatkozó nemzetközi egyezmények felfüggesztését szorgalmazta, hogy fel lehessen pörgetni a vakcinák előállítását.
Joe Bidennél panaszolhatják be Magyarországot az amerikai gyógyszergyártók
A Pfizer, a Johnson & Johnson és társaik azt a jogi eljárást is kifogásolják, amelynek alapján Magyarországon is gyártani kezdték a koronavírusos betegek terápiájában alkalmazott remdesivirt.
Orbán formális és informális befolyása még soha nem volt olyan alacsony a Fideszben, mint most
Orbán: Az új politikai rendszer illegitim
Orbán nem csak szurkolni utazott ki az USA-ba, a Fehér Házban és a Külügyminisztériumban is járt
Para-Kovács Imre: Szijjártó Péter, a fehér majom
Lőrinc Katalin táncművész: A nőnek nem kell elviselnie a szenvedést, de ismernie kell a fájdalmat
Megvan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új elnöke, minden aktát újranyitnak
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Fidesz szerint politikailag motivált koncepciós eljárások zajlanak.