Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az ellenzék esetleges választási győzelme nem jelenti azt, hogy valóban kormányozhat, mert az Orbán-kormány már nemcsak a vagyont menti ki, hanem az államot is: kiskirályok feudális anarchiájára készül. Mutatjuk, hogyan.
Rosszabb, mint a privatizáció – mondja név nélkül a HVG-nek az egyik kormányzati szereplő a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról –, mert ott legalább valamit fizettek az állami vagyonért, itt viszont ingyen vihetik. Érthetetlen, hogy a sajtó és az ellenzék számára nem ez az elsőrendű téma – teszi hozzá egy állami intézmény vezetője. Vagyis az államigazgatáson belül is ellenérzéseket szül a kormány példátlan vagyonkimentése.
Az úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványok tulajdonba kapják a korábbi állami vagyont, legyen az egyetem, kastély, palota, részvénycsomag, üdülő, cég, termőföld vagy sziget. Miután az alapítványok számára az állam az alapítói jogokat is átadja legkésőbb 2022-ben, a kör bezárul: az öt kormányközeli kurátor leválthatatlanná válik, eladhatják, megterhelhetik a korábban állami vagyont. Az alapítványi vagyon a középkori uralkodók által híveiknek „örök időkre” adományozott hűbérbirtokhoz hasonlít, a kurátorok is elsősorban hűséggel tartoznak a donátornak.
Ez nem csupán vagyonkimentés, hiszen teljes ágazatokat vonnak ki az állam fennhatósága alól, például a felsőoktatást. Ma már könnyebb felsorolni azokat az egyetemeket – ELTE, budapesti Műegyetem, Zeneakadémia, Képzőművészeti Egyetem –, amelyek állami tulajdonban maradnak, legalábbis a pillanatnyi állás szerint.
A kormány eddig 31 közérdekű vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról döntött, ezek együttesen már több ezermilliárd forintot hasítottak ki a köztulajdonból (mindezeket részletesen mutatjuk az alábbi infografikákon).
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.