Miért megy vissza az aknákkal teli hazai mezőre egy magas presztízsű külföldi egyetemen oktató, európai horizonton mozgó egykori kormányfő? A kérdés azután fogalmazódott meg az olasz médiában, amikor kiderült, hogy Enrico Letta elvállalta a Demokratikus Párt (PD) vezetését, miután Nicola Zingaretti márciusban lemondott a baloldali kormánypárt éléről. Az 54. évében járó Letta
élhetne Párizsban feleségével és három fiával, drukkolhatna onnan is az AC Milan futballcsapatának,
legfeljebb arra kellene figyelnie, hogy éppen melyik nemzetközi think-tankben ülésezik. Amikor felmerült, hogy ő legyen a PD főtitkára, először azt válaszolta, már más életet él. Aztán pár nap múlva elvállalta az indulást, és a párt nagygyűlése a szavazatok 99 százalékával meg is választotta.
Lettának egy kívülről-belülről megtépázott pártot kellene elvezetnie a két év múlva esedékes választásokig úgy, hogy közben a nagykoalíciós Draghi-kormányban is helytálljanak. Ráadásul a koalícióban olyasvalakivel kell együttműködnie az Élő Olaszországot vezető Matteo Renzi személyében, aki neki kétszer is keresztbe tett már.