Ezen a tárlaton egymás mellé kerül egy Trianon-album és Bíró Ica szobra
A klasszikusoktól a pop-artig összesen 150 műtárgy tekinthető meg a Kieselbach Galéria tavaszi aukció előtti, eladással egybekötött kiállításán.
A klasszikusoktól a pop-artig összesen 150 műtárgy tekinthető meg a Kieselbach Galéria tavaszi aukció előtti, eladással egybekötött kiállításán.
A MoHu a hulladékkoncesszió 2023. közepi indulása óta az első másfél évét veszteséggel zárta. Nem akarnak más kárára nyereségesek lenni – mondja a HVG-nek Pethő Zsolt. Hova építene évi 360 ezer tonna kapacitású hulladékégetőt a cég? Miért magasabbak itt egyes csomagolásdíjak, mint Ausztriában? Elképzelhető, hogy később az egész országban csak a MoHu szállítja majd a szemetet? Ezekről is kérdeztük a Mol leánycégének vezérigazgatóját.
A Simicska-vagyon átruházásában kulcsszerepet játszó milliárdos egy másik cégét Lévai Anikó unokaöccse vezeti.
Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.
„Don’t give money to the communists!”, vagyis Ne adj pénzt a kommunistáknak – ezzel transzparenssel fogadta a Fidesz idősebb George Bush amerikai elnököt 1989-ben, amikor történelmi látogatásra Budapestre érkezett. Szerzőnk ezt felidézve értékeli a Kollár Kinga tiszás EP-képviselő szavait követő politikai vihart.
A „hogyan kell használni?” kérdésből bő két év alatt „most akkor melyiket használjam?” lett. Végigmentünk a mesterséges intelligencia magyarul elég jól tudó chatbotjain, hogy kiderüljön, melyiket mikor és mivel érdemes megszólítani.
Miután a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélték Gyárfás Tamást, a volt producernek, egykori sportvezetőnek 76 évesen kell börtönbe vonulnia. Megkérdeztük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BVOP), hogy milyen körülmények közé kerülnek az idős elítéltek.