Eritrea diktátora, aki a mérgezéstől félve tányért cserél vendégeivel

Könyörtelen módszerekkel irányítja Eritreát Isaias Afwerki, aki marxista titkos szervezet élén kerítette hatalmába az országot.

Eritrea diktátora, aki a mérgezéstől félve tányért cserél vendégeivel

Függetlenségi harcos, majd népe brutális elnyomója, nemzetközi pária – eddig ezt az utat járta be az Eritreát lényegében az 1970-es évektől irányító Isaias Afwerki. Most pedig háborús bűnös, akinek hadseregét tömegmészárlással vádolják Tigré etiópiai szövetségi államban, és aki Afrika szarván autoriter tengelyt épít Etiópiával és Szomáliával? A 75 éves Isaias az egyik legtalányosabb despota a világon, aki olyan totalitárius rendszert épített ki, amilyet sok diktátor megirigyelhetne a világon.

Eritreai katonák is beavatkozhattak a harcokba Tigrében

Az amerikai külügy szerint hitelt érdemlőek hihetőek az eritreai katonák tigréi jelenlétéről szóló jelentések. Ugyanakkor Etiópia és Eritrea is tagadja ezt.

Aszmarában született 1946-ban, szegény környezetben nőtt fel, apja az állami dohányvállalat alkalmazottja volt. A fiút már a középiskolában megérintette a titkos nacionalista szervezkedés, de mégis Addisz-Abebába ment mérnöknek tanulni. Évet kellett ismételnie, ami pénzügyi nehézségeket okozott neki. Végül 1966-ban úgy döntött, Szudánban csatlakozik a függetlenségért küzdő Eritreai Felszabadítási Fronthoz (ELF). A szervezetben ismerkedett meg néhány későbbi politikai szövetségesével, akik szerint Isaias már akkor szeretett parancsolgatni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.