Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Ugyanazt a kultúrharcot folytatja a kormány a melegek ellen, mint a menekültekkel szemben, de ez veszélyesebb játék. Az ellenzék népszavazási kezdeményezését viszont jogi eszközökkel hatástalaníthatja.
A homofób bunkósbotként is használható pedofilellenes törvény árnyékában megrendezett Pride-on korábban soha nem látott tömeg vonult fel. Ott volt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Karácsony Gergely főpolgármester is, és mellette számosan, akik ki akarták nyilvánítani a szolidaritásukat a kormány által megtámadott LMBTQ-közösséggel. A békés felvonulás képeit azonban nemcsak az ellenzék, hanem Orbánék is fel tudják használni saját politikai céljaira. Hogyan lennének ők homofóbok, mondhatják, amikor ilyen nagy számban és biztonságban vonulhatnak fel „a homoszexuális fickók” – ahogy Orbán Viktor nevezte a közösséget –, akiknek jogait állítása szerint ő maga is védi.
A valóság ezzel szemben az, hogy Orbán Viktor ezúttal a homofóbia felkorbácsolására építi fel a választási kampányát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.