Volt állami vezető irányíthatja az állami ingyenpénzből épülő hotelt
Baranyában hasznosíthatja tudását a Magyar Turisztikai Ügynökség volt fejlesztési vezérigazgató-helyettese.
Baranyában hasznosíthatja tudását a Magyar Turisztikai Ügynökség volt fejlesztési vezérigazgató-helyettese.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak nincs más eszköze, mint egy nyilvános jelentés arra, hogy nem tett eleget a felszólításuknak a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A 2019-es pár száz millió után tavaly már 3,7 milliárd forintot osztott ki különböző határon túli projektek támogatására a Kisfaludy szálláshely-fejlesztési programon keresztül a Magyar Turisztikai Ügynökség. A kedvezményezettek között magánszállásadók kisebb felújításai mellett itthonról is ismert milliárdosok gigaprojektjei is feltűnnek.
Az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak. Útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari, gazdasági övezet kialakítására lehet költeni. És jut belőle a Fertő tóra is, ahol már látszik is, ki fog jól járni.
Nincs szankciója, ha az alaptörvény adósságszabálya nem teljesül, de a hitelesség múlhat rajta, és ha rendszeresen elvétik, a piac büntethet – mondja Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke. A testület a 2025-ös büdzsét a jelentős kockázatok ellenére nem vétózta meg.
Jócskán megkésett és némi értetlenséget is kiváltott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amikor a minap bocsánatot kért a többek között kiskorúak sérelmére elkövetett bűnökért, de valami kétségtelenül elindult.
1859-ben olyan erős napkitörés történt, hogy a Napból kiáramló részecskék miatt kigyulladtak az akkor elterjedőben lévő távíróberendezések. Emiatt sokan úgy vélik, egy hasonló esemény ma, amikor a technológia jóval nagyobb mértékben átszőtte a mindennapokat, valóságos összeomlást váltana ki a társadalom mindennapi működésében. A kockázat nem nulla, de azért van mivel hűteni a kedélyeket.
Vannak toborzási célok is az intézményi pontok mögött – ez látszik abból, hogy nem csupán nyelvvizsgáért, emelt szintű érettségiért vagy versenyeredményért járnak többletpontok a felsőoktatási felvételinél, hanem sokféle furcsaságért is. A következményekről Polónyi István oktatáskutatóval beszélgettünk.
Első kampánya során Trump közölte: szereti azokat, akik nem tanultak. És az embereivel együtt most szakmányban kívánja növelni a számukat – figyelmeztet a Bloomberg.