Szűk körben cserélget gazdát a szőlő, amelyben a kormányfő felesége is tulajdonos volt
Vida József bankár kezelésébe került az egykor Lévai Anikó birtokában is volt szőlőtermesztő vállalkozás többsége.
Vida József bankár kezelésébe került az egykor Lévai Anikó birtokában is volt szőlőtermesztő vállalkozás többsége.
Európa érdeke, Trump motivációi, a német választások tanulságai a világsajtó fókuszában. Válogatásunk a lapok írásaiból.
A vád szerint az ipolysági Gyönyör Teréz több alkalommal, szánt szándékkal, lesből nézte végig, ahogy az általa megmérgezettek életveszélyes állapotba kerülnek. Az asszony, akiről eddig jogerős ítélet mondta ki, hogy embereket akart ölni, szakmai hibák miatt nemrég kiszabadult, és most akár a helyi élelmiszerboltban is összefuthat feltételezett áldozataival. Barak Dávid dunaszerdahelyi újságíróval, a Halálgyönyör című könyv szerzőjével arról beszélgettünk, milyen volt egy feltételezett sorozatgyilkos konyhájában ülni, hány áldozat lehet valójában, és milyen ember Gyönyör Teréz.
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: hízelgéscunami, részvénynyilvánítás, békeipar, mutyibajnokság, kólásdoboz.
Bár Oroszországot hozzák fel példaként, amikor az LMBTQ-közösség elleni magyar kormányzati lépésekről beszélünk, Moszkvában és Szentpéterváron a Pride betiltása fordított utat járt be, mint Magyarországon: hamarabb tiltották be a felvonulásokat, mint hogy jogszabályban korlátozták volna a melegek jogait.
Magyar Péter pártkongresszusán bemutatkozott Ruszin-Szendi Romulusz mint a Tisza új katonai szakpolitikusa, és abban máris igaza lett, hogy nekiesett a komplett NER. A fő üzenet, hogy a katona maradjon a karabélynál, megalapozott vélemény, még ha Ruszin esetében nem is áll meg. A honvédelmi miniszter attitűdje viszont legalább ekkora károkat képes okozni.
Az Európai Bizottság felkapta az uniós szintű villanyautó-támogatás bevezetésének gondolatát. Az elképzelés jó, de az úton sok a kátyú és az elágazás.