Távfűtés, temetés, kéményseprés: Budapesten minden egy kézben
A fővárosi közszolgáltató cégek összeolvadásával, a bécsi Stadtwerke-modell alapján létrejött a BKM Budapesti Közművek Zrt.
A fővárosi közszolgáltató cégek összeolvadásával, a bécsi Stadtwerke-modell alapján létrejött a BKM Budapesti Közművek Zrt.
Bombabiztosnak tűnő gazdaságok, hatalmas támogatottságú pártok, néha egész rendszerek zuhantak meg – nem egyszer bármilyen komoly előjel nélkül. Sokan kutatták már, miért, majd kiderült, hogy egy pénzpiaci elmélet tökéletesen leírja, mitől bukhatnak meg a legstabilabbnak látszó rendszerek is meglepő gyorsasággal.
Dupla koncertet ad a heavy metal ikonikus zenekara a Budapest Arénában május 27–28-án.
Egyre súlyosabb a szakemberhiány a gyermekvédelemben, a kelleténél kétezerrel kevesebb nevelőszülő dolgozik, és intézmények sorában siralmasak az állapotok. A terület helyzetéről sokat elárul az is: mintha már a kormány is kezdene kimozdulni a gondok teljes tagadásának állapotából. A kormányfő magának is ellentmondva beszél az ágazat helyzetéről, a kancelláriaminiszter lát javítanivalót, a szaktárca vezetője pedig már a beismerésnél tart. Közben a lapunknak nyilatkozó gyermekvédelmi dolgozókból csak úgy dől a panasz.
Orbán tihanyi beszéde megteremtette a lehetőségét, hogy Magyar Péter erősítse kapcsolatát a határon túli magyar közösséggel, de a Tisza-elnök ingoványos terepre gyalogol be: kimozdult ugyan a holtpontról az Erdélyért folyó politikai küzdelem, de még nem látni, kinek áll a zászló. Hogyan fogadják Magyar Pétert a határon túl, vannak-e ott Tisza Szigetek, és milyen mozgósításba fogott odaát a Fidesz?
Nem hozta közelebb az ukrajnai tűzszünetet és békét Donald Trump amerikai elnök maratoni telefonbeszélgetése Vlagyimir Putyin orosz, illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Viszont az kiderült, hogy a Fehér Ház ura azt fontolgatja, ha már egy, illetve száz nap alatt nem sikerült lezárnia a 2022 februárja óta tartó konfliktust, akkor kivonul a közvetítésből.
Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.