Már a Duna Aszfaltnál is a NER második generációja elé terítik a vörös szőnyeget
Egyre több cégben bukkan fel Szíjj László lánya, de a veje sem marad munka nélkül.
Egyre több cégben bukkan fel Szíjj László lánya, de a veje sem marad munka nélkül.
Szabó Norbert azt állítja: Lukács Tamás, Schadl György egykori alelnöke és Czine Ágnes alkotmánybíró veje törvénytelenül ürítette ki és tette tönkre az irodáját helyettesként.
Meg kell az európaiakat győzni arról, hogy Ukrajna mellett kiállni csak úgy ér valamit, ha az tényleges támogatással párosul – írja a lap egykori főszerkesztője.
A szoros magyar–orosz viszony mellett az autóipari export is böki az amerikaiak csőrét. Orbán a Spiegel szerint úgy szigetelődött el Európában, hogy az óceán két partja között valójában szóba sem jön hídépítőként.
Bagó Bertalan rendező a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatával feltört utcakövekre emlékeztető habszivacs kockákon billegteti a színészeket.
Sokszor tapasztalat, tehetség nélkül, érdemtelenül jut valaki támogatáshoz, de jó jeleket is lát a filmszakmában Havas Ágnes, aki 2011 és 2019 között volt a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Andy Vajna idején. A producer az újraéledő Magyar Filmszemle játékfilmes kategóriájának egyik zsűritagja. Interjú.
Sorra veti ki a kereskedelmi védővámokat az amerikai elnök, kedden az acél- és az alumínium importjának extrasarcát jelentette be, de ehhez csapva belengette, hogy hasonló pluszterhekre számíthatnak az USA gyógyszer- és autóipari partnerei is. Utóbbiak között az egyik legjelentősebb Németország, és Donald Trump egy friss nyilatkozatában külön ki is pécézte a legnagyobb német autógyártókat, kétséget sem hagyva a következő célpontjai felől.