Elérte a pályafutása csúcspontját – nyugtázták az osztrák diplomaták, amikor Alexander Schallenberget 2019-ben Ausztria külügyminiszterévé nevezték ki. Két éve éppen július 3-án tette le a hivatali esküjét, s ezzel igazi nagy ajándékkal kedveskedett az aznap 90 éves apjának, Wolfgang Schallenbergnek, aki diplomata volt, s éppen nagykövet Svájcban, amikor a fia 1969-ben megszületett.
Az osztrák pótkancellár rájött, hogy a lojalitás bukott elődjéhez nem túl jó ötlet
A magát a „születésétől fogva burzsoának” valló Alexander Schallenberg a vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel megvádolt Sebastian Kurz felkérésére deklaráltan ideiglenesen vállalta a kancellári posztot, de most már inkább maradna.

Meghosszabbították a határidőt, még egy hétig lehet ajánlatot tenni a Dunaferr utódcégére
Augusztus 5-ig várják a pályázatokat a Dunaferr-utódcég működőképes eszközeire, amelyekért valamivel több, mint 14 milliárdot kell fizetnie a leendő tulajdonosnak.
A második évben 5,4 millió eurót hozott Velencének a turisták belépője
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.