Tíz éve "űrtechnológia" volt, ma egy átlagos család is vásárolhat napelemeket

Robbanásszerűen nő a hazai napelem-kapacitás, Magyarország az EU középmezőnyébe verekedte magát. Az áramtárolás költsége is rohamosan csökken.

  • HVG HVG
Tíz éve

A napelemágazat az utóbbi évtizedben elképesztő gyorsasággal növekedett, és – 2016-ot kivéve – évi két számjegyű a bővülés az új kapacitások telepítésében. Az 50 kilowatt (kW) teljesítménynél kisebb, vagyis a háztartási méretű kiserőművek (hmke) – nemzetközi terminológiával háztetős (rooftop) rendszerek – piacán különösen az utóbbi 2–4 év mutatott nagy ugrást. Ebbe lakossági és intézményi (céges, közintézményi) rendszerek is beletartoznak. Tavaly 240 MW, tavalyelőtt közel 180 MW volt az új kapacitás, idén már az első három negyedévben sikerült átlépni a 300 MW-os határt, ami már nemzetközileg is elismert teljesítmény.

Soha nem volt ennyire népszerű a napelem Magyarországon, de a piac mégsem mozdul

Az állam a tervek szerint száz százalékban finanszírozni fogja, hogy 35 ezer család feje fölé napelem kerülhessen. De nem árt, ha jó állapotban van a tető, mert arra nem lehet költeni a pénzből.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.