Sok naperőmű plusz felhőtlen napok egyenlő negatív áramár. Kezdeni kellene valamit azokkal a termelőkkel, akik akkor is öntik a hálózatra az áramot, amikor senki nem fizetne érte.
PET-palackból is lehet hidrogént készíteni úgy, hogy közben szinte egyáltalán nem kerül a levegőbe semmilyen károsanyag – koreai kutatók kidolgozták a módszert, amely két legyet üthet egy csapásra.
Kényszerből lett drónnagyhatalom a háborús ország, amely most ugyanígy kényszerből elindult a zöld átállás útján. Napelemmel megy a szülészeti osztály, a hadirokkantakat ellátó központ, és a kijevi társasház is. Földes András videóriportja Ukrajnából.
Pont akkorára, ami a jelenlegi naperőműves termelés hatékony kiegyensúlyozásához optimális. Az első pályázatot már augusztus végén kiírják 700 megawattra, és már csak ezzel el lehet érni az Orbán-kormány 2030-ra kitűzött eredeti célját, de nem állnak meg itt.
Az iráni háború kitörése óta megugrott a napelemek iránti érdeklődés Európában, az új trendbe pedig azok is beszállhatnak, akiknél nem megfelelő a tető a napelem telepítéséhez.
A közel-keleti konfliktus tanulság és mérföldkő lehet a globális energiaátmenetben, a versenyképes megújuló energiaforrások stratégiai előnyt jelenthetnek sok gazdaság számára.
Szükség van megújuló energiára, azonban a napenergia terjeszkedése gyakran erdőirtással jár, ami alapvető konfliktusokat teremt a zöldenergia céljai és az ökoszisztéma megőrzése között. A napelemes fák vagy napfák segíthetnek feloldani ezt az ellentmondást.
Hatalmas a túljelentkezés az Otthoni Energiatároló Programra. A háztartási napelemes rendszerek mellé ingyen akku telepítését biztosító pályázat második ütemét már annak indulása napján felfüggesztették.
Valahogyan el kell tárolni a megújulók energiáját, hiszen ha a túltermeléses időszakokban nem kell „kidobni” a felesleget, akkor az nagy segítséget nyújt az ínséges időkben.
Óriási szivattyús-tározós vízi erőművet építhetnek a szlovákok a magyar határ közelében az Ipolyon. A beruházás a bős-nagymarosi vita rendezésében is szerepet játszhat, de nem akarják nagy dobra verni.
Az európai energiapiac mindössze néhány év alatt új irányt vett a megújuló energiaforrások gyors térnyerése miatt, ugyanakkor minden korábbinál nagyobb árvolatilitás jellemzi. A nap- és szélenergia részaránya meredeken nő, miközben a hálózatok csak most próbálnak ehhez felzárkózni, ami egyre több extrém áras – időnként negatív – órát eredményez, különösen Közép- és Kelet-Európában. Ebben a környezetben minden szereplő – az ipari fogyasztótól a szabályozón át a technológiai beszállítóig – ugyanarra a kérdésre keresi a választ: hogyan lehet a zöld átállást úgy felgyorsítani, hogy közben az ellátásbiztonság, a hálózati stabilitás és a beruházások megtérülése is erősödjön. Ebben lesz segítségünkre Pásztor Dániel, a LONGI magyarországi üzletfejlesztést irányító igazgatója.
Sokkal több energiatárolóra lenne szüksége a magyar villamosenergia-hálózatnak ahhoz, hogy a megújuló energiaforrások hullámzó áramtermelését ki tudja egyenlíteni a rendszer, mint amennyi projekt a láthatáron van. Az állami MVM is küszködik vele, hogyan tudná tárolni a megújuló energiatermelő kapacitásának eredményét.