Rogán Antal első felesége is ismeri a siker titkát
Az aréna már megvan, most újabb pénz érkezett a Tökön működő lovascéghez a folytatásra.
Egymilliárd forint fölé emelkedett a lótenyésztéssel foglalkozó Scuderia SA Kft. alaptőkéje.
Az aréna már megvan, most újabb pénz érkezett a Tökön működő lovascéghez a folytatásra.
Egymilliárd forint fölé emelkedett a lótenyésztéssel foglalkozó Scuderia SA Kft. alaptőkéje.
Napokon belül kisebb összegeket küldhetnek egymásnak a Viber felhasználói. Az újítás finanszírozója nem esett messze a NER-től.
A háromszáz évvel ezelőtt, 1725. április 2-án született hírhedt szélhámos és nőcsábász a legkitűnőbb krónikása volt a hanyatlás és felemelkedés, a felvilágosodás és a szétzüllés századának. Minden idők egyik legnépszerűbb emlékirata lódításaival együtt is a leghitelesebb és legérzékletesebb leírása az akkori Európa udvarainak, szalonjainak, erkölcseinek. A nagy uralkodók, vezető politikusok környezetétől a legnyomorúságosabb rabságig, a mérgező pénzbőségtől a vészes pénzszűkéig a legeltérőbb színhelyeket, a legszélsőségesebb élethelyzeteket tárják fel ennek a sokféle tehetséggel megáldott, nagy tudású írónak, költőnek, tudósnak, szélhámosnak és besúgónak a művei. A szexuális élete viszont nem is volt olyan kirívóan intenzív, mint ahogy az a köztudatban él.
Elementáris erővel csaptak össze a napokban a magyar tudományos élet különböző képviselői a Magyar Tudományos Akadémiának és tagjainak a szerepéről. A tét százmilliárdokban is mérhető, de végső soron a tudományos kutatás szabadságáról vagy politikai függőségéről van szó.
Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu hatalomért folytatott harca, Trump lépései és az ezekre adott nemzetközi válasz a világlapok fókuszában. Nemzetközi lapszemle.
Dollármilliárdokban mérhető hasznot hajthat a bankoknak a mesterséges intelligencia használata, a forradalmi hangulatban azonban több százezer munkahely válhat feleslegessé. Az automata döntéshozatal pedig komoly veszélyeket hordoz, ha senki nem ellenőrzi.
Az isztambuli polgármester, Ekrem Imamoglu letartóztatásával Törökország új és veszélyes szakaszba került. Jelen állás szerint a török ellenzék akkor is nyerhet Erdogan ellen, ha vezére börtönben marad. J. D. Vance amerikai alelnöknek le kellene mondania, miután elhajtották Grönlandról, odahaza pedig megalázták.
Praktikus kamra- és vécétanácsok Skandináviából, ahol az egész lakosságot igyekeznek felkészíteni, mit tehetnek önmagukért az emberek, ha nincs villany vagy víz, és nem lehet bevásárolni.