Nehéz úgy cikket írni, hogy közben 80-90 kilométeres széllökések tépázzák a háztetőt, és úgy zuhog az eső, mint a monszun idején Indiában. De hát most éppen ez van, Belgiumban már csak ilyen a február. Egyszerű az ügy: nemcsak a Brexit megszámlálhatatlan negatív utórezgése, de az orkánszerű atlanti-óceáni szélviharok is akadálytalanul megérkeznek a tengeren át, Nagy-Britannia felől, rendszerint 24 órás késéssel.
Az ember ilyenkor aggódik, hogy azért mégse vigye ki a helyéről valamelyik erősebb széllökés az ablaküveget, és magasabb hőfokra tekeri a fűtés termosztátját – de csak igen óvatosan, mert ugye nemsokára megjön a villany- és gázszámla. Sovány vigasz, hogy az ilyen orkánban egy-két napig 100 százalékos kapacitással termelik az áramot Belgium északi-tengeri szélerőművei, de megújuló energia ide vagy oda, a villanyáram – és a gáz – ára itt is az egekbe szökött az elmúlt egy évben.
A helyzet még nem annyira drámai, mint az Egyesült Királyságban, ahol a BBC napi híradásai szerint az alacsony jövedelmű családok a „to heat or to eat” (vagyis fűteni vagy enni) kérdésével szembesülnek, de villany- és gázügyben Belgiumban is elég nagy a baj.
Infláció van, gázhiány jöhet, a szállítás akadozik - fenyegető kihívások előtt a világ
Széttépte a globalizáció finom szálait a koronavírus-járvány, és a helyükbe olyan kusza vonalakat épített dominókból, hogy azok bármelyikének eldőlése kiszámíthatatlan következményekkel jár. Általános veszély az infláció, Európa pedig földgázcsapdába zárta magát, amit kaján elégtétellel figyel a felértékelődő energiahordozói nyomán erősödő Oroszország.
