A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint az Erste és a Raiffeisen szakértői úgy vélik: a kormány egyetlen beavatkozása sem váltott ki kedvező hatást. Most éppen a MOL, illetve az OTP szív, az üzemanyagárak korlátozása, valamint amiatt, hogy az első félévben várhatóan befagyasztják a jelzálogkamatokat.
További kockázatot jelent, hogy mi lesz az uniós támogatásokkal, hiszen azok a GDP 4%-nak felelnek meg. Ám az Európai Bíróság múlt heti döntése nyomán az a veszély fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot, hogy a jogállami mechanizmus alapján jelentős összegeket vonnak meg tőlük. Kedvezőtlen hangulatot válthat ki az is, ha a választási kampányban előkerül az érv, hogy az ország esetleg kilép az EU-ból.