A vezető brit konzervatív lap elemzése szerint ha Oroszország 30 éve támogatást kap a Nyugattól, hogy átálljon az új rendre, akkor most nincs ukrajnai háború, ám az óriás magára maradt, így most véres tombolásba kezdett – a gengszter kapitalizmustól egyenes út vezetett az agresszióig. A szerző, Misha Glenny újságíró, akinek szakterületet Délkelet-Európa, úgy látja, hogy a világ jelenleg már a pokol kapuja előtt áll, mivel a barbár invázió folytán már nukleáris csapásmérés sem kizárt.
Hogy a megoldás jelentősége csak Versailles-hoz, illetve Jaltához mérhető. Ám Putyin hazárd játszmája egyelőre azzal fenyeget, hogy a viszály világméretűvé szélesedik és tőrt döf a nemzetközi gazdaság szívébe. Úgy hogy alaposan végig kell gondolni, milyen választ kell adni Moszkvának, akár nyer a fronton, akár nem.