A 4 milliárd forintot súrolta a 4iG profitja 2021-ben
Közel hárommilliárd forint osztalékot ad a 4iG.
A 2020-ban elért 3,16 milliárd forintról 3,96 milliárdra nőtt a 4iG Nyrt. adózott eredménye 2021-ben – áll a cég most leadott éves jelentésében.
A vállalat 72 milliárd forint árbevételt szerzett tavaly, 17 milliárddal többet az egy évvel korábbinál, a működési költségei viszont 50,7-ről 68,3 milliárd forintra nőttek. Azért lett mégis nagyobb a profit a 2020-asnál, mert az egyéb pénzügyi bevételek 342 millió forintról 4,28 milliárdra nőttek, míg az egyéb pénzügyi ráfordítások 361 millióról csak 2,82 milliárdra.
A 4iG közgyűlése úgy döntött, hogy a 102 millió törzsrészvény mindegyikére 29 forint, összesen 2,96 milliárd forint osztalékot fizet.
A cégnek az elmúlt néhány évben lett ennyire nagy a profitja: 2016-ban és 2017-ben még mínuszos volt, 2018-ban már összehozott szerény 25,6 millió forint adózott eredményt, 2019-ben és 2020-ban aztán meghaladta a nyereség a 3 milliárd forintot, most pedig még tovább nőtt.