„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az elmúlt tíz év alatt nagyra nőttek az elővárosok Budapest, illetve néhány nagyobb ipari centrum körül. Nem volt egyenletes a változás, míg Szabolcs-Szatmár folyamatosan ürül ki, addig állandó növekedésről csak két megye számolhat be. Az elvándorlás Budapestet is érinti.
A 19 megye közül mindössze hatban látható belső migráció okozta lakosságnövekedés a 2010 és 2019 közötti években (későbbi évekre nem áll rendelkezésre adat, pedig a Covid-járvány még tovább fokozta a szuburbanizációs folyamatokat). Az ábrán jól látható a 2015-ben bevezetett csok hatása a népességmozgásra: a főváros 2016 óta minden évben nettó kivándorlást szenved el, miközben Pest, Fejér és az észak-dunántúli megyék a korábbi csökkenés vagy stagnálás után magasabb növekedési pályára léptek.

A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.