Orbán nemzetbiztonsági sakkjátszmája az oka a titkosszolgálati káderkeringőnek

Helyet kell csinálni a Völner-ügyben is eljáró, de a kormányalakítás után „kicsontozott” Nemzeti Védelmi Szolgálat embereinek – ez állhat a Nemzeti Nyomozó Irodán belüli vezetőváltás mögött.

  • Dezső András Dezső András
Orbán nemzetbiztonsági sakkjátszmája az oka a titkosszolgálati káderkeringőnek

Június utolsó napján Pintér Sándor indoklás nélkül, azonnali hatállyal menesztette a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját, Opauszki Andrást. Az alezredes rapid eltávolítása azért is meglepő volt, mert a korábban a szervezet felderítési főosztályát vezető Opauszki csak tavaly szeptember óta állt a Készenléti Rendőrség alá tartozó, „magyar FBI”-ként is emlegetett NNI élén.

Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy magát Opauszkit nem érhette váratlanul Pintér döntése, merthogy házon belül már a hivatalos bejelentés előtt két héttel tudni lehetett, mi vár rá. Sőt az NNI-ben már hetek óta azt beszélik, hogy a főosztályvezetők, osztályvezetők közül is többen hasonló sorsra számíthatnak. Szintén rendőrségi körökből származó információnk, hogy Opauszkinak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetését ajánlották fel, de ezt ő nem fogadta el, így az egri pozíciót végül Czinege László dandártábornok kapta meg.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.