Nemzetközi lapszemle: Továbbra is kiélezett a helyzet a zaporizzsjai atomerőműnél
Megcsapolja az áramtermelők nyereségét a német kormány, és az eddigi két csomag több mint kétszeresét irányozta elő a megszorító intézkedések enyhítésére. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Süddeutsche Zeitung: Zaporizzsjai atomerőmű – a világnak még nincs oka fellélegezni
A kommentár úgy látja, az jó, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) két megfigyelőt vezényelt a zaporizzsjai atomerőműbe, de a helyzet továbbra is kiélezett, mert veszélyes játszma folyik a létesítmény körül és az orosz elnök új terveket kovácsol. Amit azonban főleg Moszkva terjeszt Európa legnagyobb nukleáris blokkegyütteséről, az javarészt nem igaz, ennélfogva szinte magától értetődött, hogy a nemzetközi delegáció látogatásakor csakis orosz propagandisták mehettek be, független nyugati újságírók nem.
De azért egyes ukrán jelentésekért sem szabad a kezünket tűzbe tenni. Például, amikor Kijev azt állítja, hogy csak célzott csapásokkal válaszol az erőműből kiinduló tüzérségi tűzre. A dezinformációs kampányra nem sok befolyása lesz a Zaporizzsjébe kirendelt NAÜ-szakembereknek, mert az információkat csakis a bécsi központnak továbbítják, illetve munkájuk során kizárólag a műszaki folyamatokat kísérik figyelemmel.