Nemzetközi lapszemle: A német atomerőmű-vitában a nép bölcsebb a politikusoknál
Két atomerőmű tovább működhet Németországban, de a harmadikról még mindig nem döntöttek. A német ifjú keresztényszocialisták lényegében az orbáni bevándorláspolitikát szorgalmazzák. A lengyel PiS tovább hergeli választóit a második világháborús kártérítés követelésével. Válogatás a világlapok írásaiból.
Politico: A magyar kívánság bizonyosan napirendre kerül
Névtelenséget kérő európai diplomaták, illetve tisztségviselők négyen is megerősítették, hogy Magyarország ismét csak magára haragított több EU-országot is, mivel azt akarja, hogy három orosz oligarchát vegyenek le a szankciós listáról. A dolog azért sürgős, mert ha jövő csütörtökig nem sikerül egyezségre jutni, akkor érvényét veszti a megtorló intézkedés. A szóban forgó három, Putyin közeli milliárdos: Aliser Uszmanov, Petr Aven és Viktor Rasnyikov.
A felháborodásba belejátszik, hogy az Orbán-kormány korábban akadályozta az olajszállítási tilalom elrendelését is. Ezúttal azt is kérte, hogy humanitárius célból szélesítsék a szankciós kivételek körét, amivel azonban felvetette annak a gyanúját, hogy kiskapukat igyekszik találni – éppen akkor, amikor a Bizottság bekeményítene Moszkva ellen. Az uniós nagykövetek mai találkozóján Ukrajnáról lesz szó, de a magyar kívánság bizonyosan napirendre kerül, merthogy igen nagy felzúdulást keltett.
Süddeutsche Zeitung: Az ausztrál módszer és az orbáni minta ragadós lehet