Az Európai Bizottság példátlan büntetés kiszabását kezdeményezte az egyik tagállam ellen, ami azt jelzi, elfogyott a türelem Magyarországgal szemben, illetve azt, hogy az Európai Bizottság megelégelte, hogy Orbán Viktor folytatni kívánja az együttműködést Putyinnal. Eközben azonban tesz a közös értékekre, ám emiatt csak még nagyobbat durran a tegnapi döntés.
A szerzőpáros: a tudósító Stephanie Bodoni és a szerkesztő, Richard Bravo szerint Brüsszel jó 10 éven át hasztalan próbálta a nyájban tartani a magyar miniszterelnököt, de úgy, hogy ez idő alatt becsukta a szemét, jóllehet a politikus ellenségesen viszonyult a közösséghez. Ebbe beletartozik az is, hogy Orbán ismételten megpróbálta meggátolni a szankciókat Oroszország ellen.
A világlapok bőven és kiemelten foglalkoznak az EU és az Orbán-kormány konfliktusával, a Magyarországnak járó uniós források esetleges megvonásával. Vajon megvezetheti-e Orbán Viktor ismét az Európai Uniót, teszik fel többen is kérdést.