Nemzetközi lapszemle: Paul Lendvai szerint az USA-ban már egyenesen a választások sorsa a tét

5 perc

2022.11.09. 08:15

Amerikában a republikánus ellenzék módosítani kívánja a választások szabályait úgy, hogy meg lehessen kérdőjelezni a kimenetelt, ha az nem kedvező számára. Izraelben súlyos gondok vannak, de nem fenyeget fasiszta hatalomátvétel. A kibertér védelme létfontosságú Európa számára. Válogatás a világlapok írásaiból.

Daily Telegraph: Ukrajnának minél előbb küldeni kell a támogatást, mert jön a tél

A cseh pénzügyminiszter kijelentette, hogy az EU csak nehezen nézhet az ukránok szemébe, ha nem teljesíti ígéretét, és nem segít, ám a jelek szerint ez a szempont egyáltalán nem érdekli a magyar kormányt. Zbynek Stanjura a miniszteri tanács ülése után állt az újságírók elé, és sürgette a szövetségeseket, hogy hagyják jóvá a jövő évre előirányzott 18 milliárd eurós segélycsomagot.

Brüsszel ideáig 3 milliárdot folyósított a korábban elfogadott 9 milliárdból, miközben a Valutaalap úgy becsüli, hogy Kijevnek havi 3-4 milliárd kell csak a közszolgáltatások fenntartásához. A Bizottság most azt tervezi, hogy a 18 milliárdot egyenlő részekben utalja, vagyis nem esetenként határoz, nehogy az ukránok kifogyjanak a pénzből. Az összeget hitelből teremtik elő, de az ukrán kormánynak olyan feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy megkapja, mint a jogállami feltételek betartása.

A finnek azt szorgalmazzák, hogy minél előbb küldjék a támogatást, mert jön a tél és cseppet sem könnyű a helyzet. Csak éppen a hatályba lépéshez kellene a magyar beleegyezés is, ám az Orbán-kabinet feltehetőleg vétóval fenyeget majd. A miniszterelnök egy sor kérdésben csörtézik Brüsszellel, a befagyasztott alapoktól kezdve a jogállami aggályokon át, az oroszellenes szankciók elutasításáig.

Szijjártó Péter két napja kifejtette: Magyarország kétoldalú alapon továbbra is kész segíteni anyagilag az ukrán felet, de abba semmiképpen sem megy bele, hogy az EU hitelt vegyen fel ilyen célokra.

Washington Post-vezércikk: Ukrajnában túl korai akár még csak beszélni is a rendezési tárgyalásokról