A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Európának ki kell tartania a feltartóztatás politikája mellett Oroszországgal szemben. Trumptól szabadulniuk kell a republikánusoknak, de a tömegeknek el is kell magyarázni, hogy miért – tanácsolja Fareed Zakaria, aki először, Orbán Viktort 17 évvel megelőzve használta az illiberális demokrácia meghatározást. Válogatás a világsajtó írásaiból.
Handelsblatt: Az ársapkák csak szaporítják Magyarország gondjait
Orbán Viktor újabb hatósági árakat rendelt el, ám ebből csak az lesz, hogy hiánygazdaság alakul ki. Az infláció az élelmiszereknél már 40 százaléknál jár, és ez különösen keményen érinti az országot, hiszen viszonylag szegény. Az okok sokrétűek: belejátszott a háború is. A miniszterelnök előszeretettel veti be a drágulás ellen az ársapkát. Ám az kétélű fegyver, mivel fű alatt szétveri a piacot.
Erre persze menetközben már ő maga is rájött, hiszen kerek egy éve próbálkozik a módszerrel. Így például kevés lett az üzemanyag, mert a hatalom nem vette észre, hogy a mesterségesen lenyomott ár nagyot lendít a keresleten és a kínálat csökkentéséhez vezet. És persze kialakítja a feketepiacot.
Közgazdászok úgy gondolják, hogy hamarosan a többi érintett árucikkből sem lesz elegendő. Az pedig sokba kerülne a magyar gazdaságnak, mert a gyenge forint eleve jócskán megdrágította az importot. A termelőket viszont arra ösztökéli, hogy külföldön adják el portékájukat.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.