Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Tíz éve már tervbe vette a Fidesz, hogy egyszerre tartja az európai parlamenti és az önkormányzati voksolást, de csak most – amikor az ellenzék pártjai az előbbin önállóan, a másikon közösen akarnak indulni – készül ezt alaptörvénybe vésni. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az ellenzék így is, úgy is nyer.
A korlátlan anyagi erőforrások és a tájékoztatásnak álcázott pártpropaganda mellett már most két további tényező garantálja a Fidesznek, hogy komoly versenyelőnyből várhassa a 2024-ben esedékes európai parlamenti (EP) és önkormányzati választásokat: az ellenzék helyzete és a politikai felálláshoz igazítandó új választási szabályozás.
A kormány korábban is kacérkodott már a gondolattal, hogy a két választást egy napon, „csomagban” kellene lezavarni, de most, a negyedik kétharmad megszerzése után rá is szánta magát az ehhez szükséges lépésekre – derült ki Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető minapi bejelentéséből. A HVG értesülései szerint a kormánykörökben megfogalmazott javaslatot a színjáték és a gyorsabb „ügyintézés” kedvéért a frakció terjeszti majd be, az első szövegváltozat már el is készült (de lapzártánk idején még nem nyilvános).
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.