A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A közmunka átmenti megoldásnak indult, idővel mégis sokak számára hosszú távú állásnak bizonyult. Vannak, akik bennragadtak a programban, és már nincs sok esélyük a kitörésre, ám a közmunkások több mint 10 százalékának sikerült átlépni a piaci szférába.
„Ahol eddig kilenc közmunkás volt, most csak egy lesz”
– érzékelteti Alpár György drávaszerdahelyi polgármester, hogyan érinti a településeket a közmunkaprogram leépítésének terve. Összességében ugyanis az eddigi 70-80 ezernél jóval alacsonyabb létszámmal, csak az ország ötödében folytatja szeptembertől a programot a kormány.
Ugyanakkor a veszélyhelyzet idejére engedélyezték, hogy azok is közfoglalkoztatottak maradjanak, akik az eredetileg megszabott határidőnél, azaz tíz évnél régebben dolgoznak ebben a formában. Ez annak beismerését jelenti, hogy úgy vágják meg – vélhetően a költségek lefaragása céljából – a programot, hogy közben tudni lehet: sokaknak az nem csupán átmeneti megoldás, amíg más munkalehetőséget találnak, hanem az egyetlen legális kereseti lehetőség.
Révész Sándor: A közmunka átok és létszükséglet
A közfoglalkoztatás felfuttatásával párhozamosan épült le a munkanélküliek támogatása, s ez a társadalom kasztosodásához vezet - figyelmeztet Révész Sándor. Vélemény.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.