A Récsei Holding ügyvezetőváltása nem említhető Kósa Lajos neve nélkül
A fideszes politikus a korcsolyaszövetség elnökeként érdekelt abban, ami a Nemzeti Korcsolyázó Központ közelében történik.
A fideszes politikus a korcsolyaszövetség elnökeként érdekelt abban, ami a Nemzeti Korcsolyázó Központ közelében történik.
Utat talált az Országgyűléshez az Opus Dei magyar szervezete, amely az MCC pókhálóját használva ideológiai nevelést végez Budapesten. „Isten Műve” újraírná az abortuszszabályozást, és kitörölné a köztudatból Karsai Dániel kampányát.
Az óriáscég a rossz gazdasági eredmények miatt szervezi át a vállalatot.
A mai otthonokban lévő okostévék egy-két éven belül butának számítanak majd, mert az új modellekbe éppen most költözik be a mesterséges intelligencia. A gyártók sok, idén érkező új funkcióval tapogatóznak, hogy megtudják: mire is lesz vevő, aki a nagy képernyőt nézi.
Kirúgták az óvónőt, mert nem szavazott a Fidesszel – nagyjából ezzel a címmel ment körbe a magyar sajtóban az, ami Nyírcsászáriban történt január végén. De a politikai háború nem Demeter Zsuzsa kirúgásával kezdődött. Zsarolás, lejáratás, kavarás, hazugság és megalázás a Nyírségben.
Bíró Zsombor Aurél első regényében a fiúk még mindig nem engedhetik meg maguknak, hogy sírjanak, de már majdnem sírnak.
Költségekben Bánki Erik Afrikában lőtt orrszarvúját is meghaladhatja a leggazdagabb magyar tádzsikisztáni vadászata. A tádzsikisztáni hegyi vadászat kevésbé kényelmes, mint az afrikai, de igény szerint helikopterrel viszik a vadak közelébe a simabőrűeket a villámló botjukkal. De a NER-es vadászokat a jelek szerint ez sem zavarja, az ő céljuk, hogy minél több trófeát szerezzenek.