Az idei év gazdasági viharai, ha nem is egyforma mértékben, de egyaránt megtépázták a munkavállalókat és a munkáltatókat. Az infláció elszabadulása miatt a dolgozók joggal kérhettek béremelést, bérkiegészítést – akár az élelmiszerek és a mindennapi használati cikkek drágulása, akár a rezsinövelés miatt. Az Edenred kutatása szerint a munkáltatók 91 százaléka adott béremelést január és augusztus között, a béren kívüli juttatások összegét pedig minden harmadik cég növelte. Hasonló arányokról számol be a cafeteriajuttatások körében a Profession.hu is egy 398 vállalatra kiterjedő szeptemberi felmérése alapján: a magyarországi cégek háromnegyede nem változtatott a cafeteria összegén, 20 százalékuk növelte, 5 százalékuk pedig csökkentette.
Szinte minden vállalatnál úgy érzik, hogy adni kellene még valamilyen támogatást vagy kompenzációt a dolgozóknak, de kétharmaduk ezt már nem képes kigazdálkodni – derül ki az Edenred kutatásából. Viszont a munkabérnél kedvezőbben adózó juttatások formájában sok munkáltató fontolóra venné alkalmazottai kisegítését, és mindössze 27 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy még alacsonyabb adóterhek mellett sem jutna erre keret.
Orbán tücsök rájött, hogy jön a tél, és elkezdte tűzifának aprítani a hegedűt. Persze nem a sajátját. A kormány kedvenc projektjeire jut pénz, de minél messze van valaki a tűztől, annál inkább spórolnia kell.