Kész a fólia, amely 10–60%-kal csökkenti a fűtési költségeket
Fölöslegessé teheti a zsaluziákat, sőt télen-nyáron jól szolgál az a szupervékony ablakbevonat, amelyet drezdai kutatók fejlesztettek.
Fölöslegessé teheti a zsaluziákat, sőt télen-nyáron jól szolgál az a szupervékony ablakbevonat, amelyet drezdai kutatók fejlesztettek.
Bengyel Ádám, a FoxPost társalapítója és ügyvezetője decemberben még a csomagautomaták térnyeréséről és régiós tervekről nyilatkozott, ám a napokban távozott a fél éve külföldi kézbe került csomagküldő cégtől. Interjú.
Az amerikai elnök nacionalizmusa nem eltévelyedés, az számít normának Amerikában, még ha a politikus viselkedése abnormálisnak tűnik is. Töréspontig juthat az EU, ha nem készül fel a vámháborúra Amerikával. A szélsőjobboldal támogatását elfogadó CDU-elnök elleni népszavazás lehet a német választásokból. Témák és vélemények a világsajtóból.
Ugrásszerűen emelkedik világszerte a klímával kapcsolatos bírósági eljárások száma kormányok, vállalatok ellen. Egyre több határozat szerint alapjog az élhető környezet. Az ítéletek segíthetik az éghajlatváltozás elleni harcot.
Boldog Dalma azt kutatta, hogyan vizsgázott a magyar média a hatalom által elhallgatni próbált baleset idején.
Talán ő is hirdethetné a vele sokszor fellépő, nála pár évvel idősebb Pataki Ágival együtt, hogy „a szépség sokáig tart, ha vigyázunk rá”. Persze az is lehet, hogy örökre megragadt volna Amerikában, és végleg Sarah de Lantos maradt volna. Hiszen ő volt az egyik első magyar modell a Kádár-korszakban, aki a nemzetközi divatvilágban is sikereket ért el. De meggyilkolták nem sokkal a harmincadik születésnapja előtt. Ma sem tudjuk biztosan, ki tette. Az övé volt a három vérben ázó holttest egyike, amelyre 1985. januárjában rábukkantak egy lepukkant New York-i lakásban.
A politikai propaganda eszköze és pszichológusok kutatási terepe is volt a sajtóban elsőként felbukkant nyilvános tényellenőrző rovat. A fact-checking nagy hagyományokra és kevéssé meggyőző eredményekre tekinthet vissza.