Garancsi Istvánék InterSparos üzletbe vágtak bele
A NER egyik gazdasági kulcsemberétől és Scheer Sándortól bérli majd területét egy ózdi és egy gyulai InterSpar-bolt.
A NER egyik gazdasági kulcsemberétől és Scheer Sándortól bérli majd területét egy ózdi és egy gyulai InterSpar-bolt.
Példa nélküli demonstrációra készülnek függetlenségükért a magyar bírók jövő szombaton. A megmozdulás hamar kiváltotta a kormány és propagandája rosszallását, pedig a bíráknak a törvény szerint Magyarországon is minden joguk megvan a véleménynyilvánításhoz. Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács volt elnöke úgy látja, a közbizalmat éppen a szőnyeg alá seprés rombolja, pedig a demokratikus jogállam alapvetése a nyílt diskurzus a közügyekről. Endrédy Zoltán, a Magyar Bírói Egyesület elnökségi tagja szerint pedig azért van szükség a kiállásra, hogy minden szükséges feltételük meglegyen a munkához.
Donald Trump elnök éppen az amerikai dominanciájú globális kereskedelmi rendszer alapjait támadja, amikor 1939 óta nem látott csúcsra emeli az importra vonatkozó összesített vámtarifát. Az elnök egyértelmű célja visszahozni az USA-ba a gyártást, és erősíteni a hazai piac szerepét, ám mindennek ára van, ami hosszabb távon akár a dollárt és az amerikai gazdaságot is gyengítheti.
Az elmúlt hetekben bekövetkezett légi balesetek fényében érthető módon nő azok száma, akik komolyan tartanak a repüléstől. Rosszul teszik, a légi közlekedés a legbiztonságosabb utazási mód, s ahogy telnek az évek, úgy válnak egyre ritkábbá a katasztrófák.
Omlik az AfD elé emelt tűzfal. Az EU töri a fejét, mit lépjen, ha Trump ellene is elindítja a vámháborút. A New York Timesban üzen az amerikai elnöknek a lengyel külügyminiszter. Évtizedekig tartott, amíg az USA kiépítette puha hatalmát a világban, Trump most hetek alatt lerombolja. Témák a világsajtóból.
A híres nácivadász ma sem tud megbékélni azzal, hogy a magyar igazságszolgáltatás 2011-ben felmentette az újvidéki hideg napok egyik háborús bűnökkel vádolt résztvevőjét, Képíró Sándort, habár a budapesti látogatásnak köszönheti élete egyik legnagyobb élményét.
Gyengeárammal piszkálnák amerikai kutatók a bőrön élő baktériumokat, hogy gyógyszerek használata nélkül vegyék elejét a fertőzéseknek.