Az izraeli Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke úgy véli, hogy az ország igazságszolgáltatását pontosan olyan támadás éri az új kormány részéről, mint amilyet a tekintélyuralmi Magyarországon, Lengyelországban és Törökországban hajtottak végre az eltelt évek során. Aharon Barak hozzátette: a bírói függetlenség felszámolása a többség zsarnokságát eredményezi. Ez esetben pedig veszélybe kerülnek az emberi jogok.
Kiemelte, hogy ha a törvényhozás egyszerű többséggel túlléphet a Legfelsőbb Bíróság olyan döntésein, amelyek alkotmánysértőnek minősítik a végrehajtó hatalom valamely lépését, akkor az kézzelfogható veszélyt jelent a demokráciára.
Ezzel szemben Netanjahu miniszterelnök azt hangoztatja, hogy a bírálatok teljesen megalapozatlanok. Arra hivatkozott, hogy a koalíció egyértelmű és erős mandátumot kapott a választáson, így most csak beváltja ígéreteit. Vagyis érvényesül a szavazópolgárok akarata, márpedig ez a demokrácia lényege.
Szombaton sok ezres tüntetés volt Tel Avivban a kormányszövetség szélsőséges, illetve ultravallásos pártjai által követelt változtatások ellen. Azok értelmében ugyanis a kormány beleszólhatna még a bírák kinevezésébe is. Az ellentábor úgy ítéli meg, hogy arcátlan támadás indult a fékek és ellensúlyok ellen.