Nemzetközi lapszemle: Törökországban és Szíriában is a mentésre kell most koncentrálnia a világnak

9 perc

2023.02.11. 08:45

Mindkét földrengés sújtotta országban meghatározza a mentőalakulatok munkáját és az élet újjászervezését a politikai helyzet. Be kell bizonyítani, hogy Putyin téved, amikor arra játszik, hogy fokozatosan elfogy a Nyugat türelme Ukrajna iránt. Európa nem találja a mindenki számára elfogadható megoldást az illegális migráció kezelésére. Válogatás a világlapok írásaiból.

CBS News

Nem egészen másfél hét múlva Varsóba látogat az amerikai elnök és a három nap alatt a terv szerint találkozik Orbán Viktorral is, akit a 9 keleti NATO-tagország vezetőinek sorában - vagyis bolgár, cseh, észt, lett, litván, lengyel, román és szlovák kollégájával együtt - hívtak meg az eseményre. Joe Biden arról kívánja biztosítani őket, hogy az USA változatlanul támogatja a szövetség tagjainak biztonságát. Egyelőre nem tudni, hogy elutazik-e Ukrajnába is.

Az viszont biztos, hogy Joe Biden a házigazda Andrzej Duda lengyel államfővel a kétoldalú kapcsolatokon kívül áttekinti Kijev közös támogatásának, illetve a NATO-elrettentésnek a kérdését is.