Brit védelmi miniszter: Csak méterekben mérhető az orosz előrenyomulás

2 perc

2023.02.18. 07:30

Meddig tud kitartani a Kreml a vágóhíd-politika mellett? Az áldozatokat nehéz eltitkolni és nyugati illetékesek szerint az orosz hadvezetésnek gondot okoz a fegyverek utánpótlása is. Közben vannak gondok az ukránoknak szánt nyugati szállítmányokkal is, de ezek inkább alkalmi késlekedések.

„Semmi sem támasztja alá a félelmeket a háború első évfordulójának közeledtével, hogy Oroszország nagy offenzívára készül”. Ezt a brit védelmi tárca vezetője nyilatkozta a Financial Times-nak a müncheni Biztonsági Konferencia margóján. Ben Wallace hozzátette: nincs bizonyíték arra, hogy Moszkva nagy erőket csoportosítana át, és idáig legfeljebb néhány négyzetméternyi új területet tudott elhódítani, már ha egyáltalán. Tehát szó sincs arról, hogy az agresszor kilométerekkel tudott volna előretörni.

Az orosz hadvezetés eddig leginkább csak odáig jutott, hogy próbálkozott a front több pontján is, de ez hatalmas veszteségekkel, több ezer halottal járt számára. Így most már azt is meg kell kérdőjelezni, hogy képes-e folytatni a hadműveletet. Azon kívül – jegyezte meg a politikus – a nyugati szövetségesek elszántabbak, mint valaha. Vagyis készek segíteni Ukrajnának kiűzni az oroszokat. Ennek egyik egyértelmű jele, hogy az USA mind nagyobb támogatást nyújt és hajlandó végigcsinálni az egész viszályt.