A Wagnerenok nevű egyesület januárban tartotta első, nyilvánosan meg nem hirdetett eseményét, amin nagyjából tucatnyian vettek részt, amivel párhuzamosan megjelentek a népszerű orosz közösségi médiában, a Vkontaktye-n is, oldalukat 16 és 25 év közöttiekre targetálva. A gyűléseken csak klubtagok vehetnek részt, a jelentkezéshez motivációs levél és útlevél kell, majd egy személyes beszélgetés után döntenek a fiatalok felvételéről.
Jöhet a Putyin-jugend? Ifjúsági klubot hozott létre a Wagner-csoport
Új szervezetet alapított a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-csoport Szentpéterváron, célkitűzése szerint az ifjúsági klub „hazaszeretetre” nevelné a jelentkezőket. Bár a klub létezését egyelőre nem hirdetik széles körben, üléseik sem nyilvánosak, úgy tűnik, a zsoldoshadsereg támogatására hozták létre – írja a Bumaga nevű független lap, amelynek újságírója bejutott az egyik gyűlésre.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Orbán Viktor: Merkely Béla távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán – a rendőrség hajtóvadászatot indított
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Csak lézengtek a szavazók a bolgár elnökválasztáson, az oroszpárti jelölt maradt talpon
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Pocsék dolog most itt lenni – helyzetkép a Fehér Házból két nappal a választás után
Zacher Gábor megharagudott Orbán Viktorra mint influenszerre
Füvező szomszédokhoz hívták ki a rendőröket, akik az intézkedés után büszkén posztolták a köszönőlevelet
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.