Nemzetközi lapszemle: Putyin ütőkártyája lehet, ha republikánus lesz az új amerikai elnök
Illúzió azt hinni, hogy létezhet ütközőövezet Oroszország és a kontinens között. Fennáll a veszély, hogy az amerikai bank, a Silicon Valley Bank bedőlése után a gondok Európára is átcsapnak. Izraelben soha nem volt akkora belpolitikai vihar, mint most, a kormány által tervezett igazságügyi átalakítások miatt. Válogatás a világsajtó írásaiból.
Die Welt
Az egyik legtekintélyesebb német közgazdász az egyre jobban terjedő bankválság és a Crédit Suisse baja ellenére sem számít arra, hogy a kamatok visszaemelkednek az inflációnak megfelelő szintre, noha azt nagyon is kívánatosnak tartaná. Hans-Werner Sinn, a müncheni IFO Gazdaságkutató volt igazgatója, aki fogalom a szakmában, mindazonáltal mossa kezeit. Ő ugyanis éveken keresztül, többször is szólt, hogy a jegybankok buborékot fújnak, most mégis bekövetkezett a baj.
Azt mondja, hogy a kiváltó ok mindazonáltal ezúttal nem az volt, mint a 2008-as pénzügyi dráma idején, mert akkor rosszul számították, sőt megszépítették a derivatív cikkek kereskedelméből fakadó kockázatokat. A jelenlegi esetben viszont növelni kellett Amerikában a kamatokat, mivel egyre csak mentek fel az árak, ám emiatt elértéktelenedtek a Silicon Valley Bank alacsony kamatozású állampapírjai, odalett a pénzintézet saját tőkéje.