Tóta W.: Bús magyar sors

Hol van mindenki? – kérdezte Enrico Fermi 1950-ben az űrlényeket hiányolva, és felvetésén azóta nagy koponyák tucatjai gondolkodtak el. A megoldások között szerepel egyebek mellett, hogy az értelmes élet valóban egyedi fejlemény, valamint az is, hogy az ilyen civilizációk hajlamosak elpusztítani önmagukat fejlődésük során. Szellemes ötlet továbbá, hogy egy szimulációban élünk, amelyet nekünk játszik a gép, és egyszerűen nincs a programban semmiféle földönkívüli.

Hol van mindenki? – kérdezhetjük magyar észjárással, vagyis kizárólag saját magunkhoz mérve az univerzumot: hol vannak a barátaink? Hogy maradhattunk ennyire egyedül? Magyarországnak ma nincsenek szövetségesei Európában. Sikerült összeveszni a lengyelekkel, a sokat ígérő olasz hatalomátvétel sem hozott barátságot. Emlékszünk még, hogy 2017-re egyes fékezhetetlen agyvelők a lázadás évét jósolták? Amikor felkél minden európai nép, és kikényszeríti az orbánizmust?

Megszerette Orbán a személyi kultuszt, honlapján címer és zászló helyett V betű virít

A mesehősök és a celebek kultuszának mintájára alakult ki Orbán Viktor nimbusza. A hívei által vallásos rajongással körülvett „mi fiunkból" az elmúlt évtizedben „a nemzet atyja", majd a háború kitörése óta az ország védelmezője lett. Rendszerének legitimitása a személyéből fakad, spontán alakult kultuszát ezért már felülről is építik.

Semmi hasonló nem történt.