A filozófiából a nappaliba: egyre népszerűbb az építészetben a biofil dizájn

A természetet idéző színek, anyagok, motívumok és rengeteg szobanövény minden érzékszervre hat, ezért hódít a természetközeli tervezés a belsőépítészetben és a lakberendezésben is.

A filozófiából a nappaliba: egyre népszerűbb az építészetben a biofil dizájn

A pandémia számos, máig ható változást hozott a belsőépítészet és a lakberendezés világában, az egyik trend, amelynek a járvány okozta bezártság hatalmas lökést adott, az úgynevezett biofil dizájn.

„A biofil dizájn olyan tervezés, amely összekapcsolja az embereket a természet nyújtotta élményekkel. Az élő természet látványa bizonyítottan javítja ugyanis a teljesítményt, csökkenti a stresszt” – fogalmazott William D. Browning, a fenntartható épülettervezés szakértője, aki Catherine O. Ryannel közösen könyvet írt a biofil dizájnról.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.