Kerék-Bárczy Szabolcs: A mai politikai osztályt teljes egészében el kell felejteni

Tiszta lapra van szükség, és arra a mai kormány és "ellenzék" helyett olyan emberek nevét kell felírni, akik nem működnek együtt a NER-rel és nem vállalnak szerepet annak intézményeiben, az országot nem elefántcsonttoronyból szemlélik, és a mai közbeszédhez képest teljesen mást és más stílusban mondanak. Vélemény.

  • Kerék-Bárczy Szabolcs Kerék-Bárczy Szabolcs
Kerék-Bárczy Szabolcs: A mai politikai osztályt teljes egészében el kell felejteni

Európában sehol nem olyan unalmas a politikai élet, mint Magyarországon.

A faék egyszerűségű NER 2010 óta előre kiszámíthatóan működik. A ténykedését megalapozó közjogi rendszer 2014-re kiépült: 2011-ben elfogadták az új média szabályozást, ugyanebben az évben életbe lépett a választójogi törvény, amelyet a 2013-as választási eljárásról szóló jogszabály tovább hangolt, 2012-től hatályos az alaptörvény, és az első kétharmados győzelem pillanatától kezdve folyik a közjavak magánzsebekbe áramoltatása, valamint a magántulajdon rezsimnek kedvező átcsoportosítása.

Több mint tíz éve a NER-ről mint bűnszervezetről kell beszélnünk, amelynek célja a bármi áron történő anyagi gyarapodás, s ehhez csupán eszközül szolgál a kizárólagos közhatalom, a nyilvánosság birtoklása vagy a kultúrharc. Bűnszervezet hasonlókkal ért szót, ezért állította a kormány keleti pályára az országot és tette páriává hazánkat az euroatlanti szövetségi rendszerben. A nemzeti érdekek és a rezsim érdekei közt immár évtizede tátong az egyre szélesebb szakadék.

Nincs tehát semmi új a Nap alatt. Bűnszervezetek legfeljebb javaik elrejtésében alkalmaznak kifinomult, de nem felderíthetetlen módszereket, eszközhasználatuk azonban primitív és brutális, ám következetes és meglepetésektől mentes. Mindezekből logikusan következik, hogy az, aki a bűnszervezetet meg akarja dönteni – mert azt leváltani nem lehet, csak elsöpörni és visszafordíthatatlanul felszámolni –, nem szabad, hogy annak részesévé váljon, azzal alkudozzon, vele vitába szálljon, úgy téve, mintha a meggyőzés hathatós fegyver lenne ellene. Azzal, hogy valaki szerepet vállal a NER, mint bűnszervezet közjogi intézményeiben, és úgy tesz, mintha érveléssel jó útra tudná téríteni, valójában kiszolgálja a bűnözőket, így maga is szerves részévé válik a maffiának, függetlenül attól, hogy közben ennek éppen ellenkezőjét állítja magáról.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.