Lassan tizenhárom év telt el azóta, hogy az orosz parlament elfogadta az első, „idegen ügynökökről” szóló törvényt. Eleinte azokat a civil szervezeteket címkézhették fel így, amelyek külföldről (is) kapnak pénzt, a későbbi évek szigorításaival pedig médiavállalatok, jogi személyek, majd magánemberek is felkerülhettek az igazságügyi minisztérium által összeállított listára. Az évről évre egyre szigorúbb törvényeket ismét módosítaná a Duma, ezúttal olyan „harmadik feleket” is büntetnének, akik valamilyen módon segítik az „ügynökök” tevékenységét.
Tovább szigorítanák Putyin "ügynöktörvényét", senki sincs biztonságban
Újabb módosítást javasoltak a Duma képviselői ahhoz a törvényhez, amelynek értelmében „idegen ügynöknek” lehet nyilvánítani szinte bárkit, aki külföldről jut pénzhez. A szigorítás szerint mindenki bírságolható lenne, aki együttműködik egy „ügynökkel” – akár tud róla, akár nem.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Tompos Márton: A Momentumot megkörnyékezték többször is, több oldalról, hogy szívesen segítenének a kampányban
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Az oroszok ellen harcolva esett el egy magyar katona Ukrajnában
A német külügyminiszter maga kíván eljárni a Budapesten raboskodó Maja T. ügyében
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Csúcsra járatta a valóság meghajlítását a FIFA elnöke, de a klubvilágbajnokság súlyos problémákra világított rá
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.