Nem lesz tömeges elbocsátás, ígérte a kormány, aztán egyetlen intézményből 661 dolgozót rúgtak ki

Sok száz embert rúg ki egyik napról a másikra a kormány, de még így sem látszik, hogy ez elég fedezetet teremtene a maradók béremelésére. Lassan már a versenyszféra is biztosabb jövőt kínál, mint a közszolgálat.

Nem lesz tömeges elbocsátás, ígérte a kormány, aztán egyetlen intézményből 661 dolgozót rúgtak ki

„A kormány saját magán spórol” – számtalanszor hangzott el e kijelentés a Fidesz vezető politikusai szájából, de persze sosem arról van szó, hogy a vezető politikusok, miniszterek, államtitkárok fizetése vagy létszáma csökkenne.

2010-hez képest például megduplázódott, kétszáznál is többre nőtt az államtitkárok és helyettes államtitkárok száma, s azóta, hogy Orbán Viktor diszkrecionális hatáskörébe került a miniszterek, az államtitkárok, a kormánybiztosok, a miniszterelnöki megbízottak illetményének megállapítása, e körben csak az elmúlt két évben 30–50 százalékos emelés történt. Magának Orbánnak pedig az átlagbér ötszöröséről közel tízszeresére nőtt a miniszterelnöki fizetése azt követően, hogy az Országgyűlés tavaly – sürgős eljárásban – megszavazta az emelését. (A havi 3,5 milliós miniszterelnöki fizetést pedig még megfejeli Orbán 1,3 millió forintos képviselői illetménye.)

Marabu Féknyúz: A miniszterelnök fizetése

A világ ugyanaz, csak kicsit másként szemléljük: mi, akik olvasunk és írunk, illetve a karikaturista, aki észrevesz és megmutat. A hvg.hu Marabut kérte fel, hogy figyeljen, lásson, értelmezzen.

A kormány most épp megint „magán spórol”: a központi költségvetéshez tartozó intézmények, szervek álláshelyeinek leépítésével teremtene mozgásteret a dolgozók béremeléséhez.

Az első nyilatkozatok még arról szóltak, hogy csak betöltetlen, üres álláshelyeket szüntetnek meg, így szabadítva fel az emelésekhez szükséges bérkeretet. Utóbb kiderült, hogy lesznek azért áldozatai a leépítésnek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.