Tünemény – Tarlós István volt főpolgármester szerint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő lenne a legalkalmasabb főpolgármester-jelölt Karácsony Gergely ellen. Semjén Zsolt miniszter az ATV-nek azt mondta, Szentkirályi Alexandra egy tüneményes teremtés, de még nem döntöttek a főpolgármester-jelöltjükről.
Tanvegzáló - Több ezren tüntettek a Kossuth téren pénteken, miközben a Parlamentben éppen a „státusztörvény” vitája zajlott. A tervezet alaposan felforgatja a tanárok életét, emiatt több ezren helyezték kilátásba felmondásukat.
Illibri – Majdnem százszázalékos tulajdonosa lesz az MCC a Libri Csoportnak. Sokan aggódnak, mi lesz ezután, bár piaci szempontból nem lenne észszerű, ha a kultúrharc élvonalába küldené a NER-t. A Kutyapárt egyből megalkotta az új cégnevet: Illibri.
Beszivárgás - Míg a Fudan-projekt megrekedt, kínai kézbe került a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola – tudta meg a hvg360. Az új tulajdonos az egyik legnagyobb kínai magánoktatási cégcsoport, amely Thaiföldön és Malajziában már vásárolt egy-egy egyetemet, a Wekerle pedig az első nyugati érdekeltsége. A főiskola már négyezer eurós ösztöndíjat, kínai karrierlehetőséget és egész éves ingyenes kínai nyelvtanfolyamot is ajánl az alapképzésre jelentkezőknek.
Legatyásodva – A magyarok kétharmada rosszabbul él, mint egy éve – derült ki a HVG megbízásából készített Medián felmérésből. A közhangulat is romlik, sokan szeretnének kormányváltást, de nem elegen. Az ország EU-tagságának támogatottsága viszont a kormány brüsszelezése ellenére stabil.
Az én hetem: Parti Nagy Lajos attól tart, hogy kisöprés lesz a könyvesboltokból és kiadókból
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Parti Nagy Lajosnak most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: tünemény, tanvegzáló, illibri, beszivárgás, legatyásodva.
Kulcsszavak
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
A Transparency perelt, az ÁSZ vizsgálódik, látszanak az összefonódások a közpénzes magántőkealapok mögött álló személyek között
A megszállottság ára és az emberi furcsaság diadala – két különleges film Karlovy Varyból
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.
Börtönben marad Bús Balázs és három, az NKA-ügyben meggyanúsított társa
Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította a fideszes Kocsis Máté személyi titkárának cégeit
Németh Balázs szerint egy kopott használt autónál nem lehetett több Orbán amerikai utazása
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Csak Felcsúton keresztül több mint 3 milliárd forint folyt tavaly az erdélyi fociakadémiákhoz
Meghalt a férfi, aki egy százhalombattai rendőri intézkedés után kómába esett
„Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét” – Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak
Meghalt egy 18 éves magyar túrázó, 150-200 métert zuhant a Nordkette-hegységben
Eltévedt a háromfős társaság, miután leállt a navigációs program.