Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
„Nem látom különösebb jelentőségét ennek az eseménynek” – értékelte a legnagyobb német bulvárlapnak, a Bildnek adott interjúban Orbán Viktor a június 24-ei Prigozsin-zendülést. A magyar kormányfő ismét úgy tesz, mint aki egyedül megy a helyes irányba, miközben mindenki más szembejön az autópályán.
Egészen pontosan az M4-es jelzésű orosz autópályán, amely a Don-parti Rosztovból Voronyezsen át vezet Moszkvába, és amelyen múlt szombaton, valószínűleg négy konvojra osztva, Wagner-zsoldosok ezrei haladtak, hogy vezérük hirtelen döntését követve ráijesszenek Vlagyimir Putyinra, és megadják a védelmi szervek vezetőinek az esélyt, hogy a Wagner oldalára átállva megbuktassák az elnököt.
Oroszország másként működik, mint az európai országok – szól Orbán legfrissebb történelmi leckéje. Szerinte ott szóba sem kerülhet, hogy félreállítsák a vezért. Pedig alig 72 órával korábban egy érezhetően felbőszített orosz államfő arról beszélt kora reggeli televíziós nyilatkozatában, hogy a Jevgenyij Prigozsin által vezetett Wagner-csoport szembefordulása a hadsereggel és a moszkvai védelmi minisztériummal olyan, mint az 1917-es tőrdöfés, amikor az első világháborús győzelem kapujában álló cári Oroszországot elárulta Leninék lázadása, és a birodalom megalázó békekötésbe kényszerült.
