A Hundertwasser Múzeum is megkapta az osztrák ökocímkét, amelyet névadója rajzolt meg

A 23 évvel ezelőtt elhunyt művész aktív környezetvédő volt, a Bécs ikonikus épületében található múzeumot most átépítik, szigorúan az ökocímkének megfelelő geotermikus fűtéssel és hasonlókkal látják el.

  • HVG HVG
A Hundertwasser Múzeum is megkapta az osztrák ökocímkét, amelyet névadója rajzolt meg

Ezt maga Friedensreich Hundertwasser sem sejthette, amikor a színességük és játékosságuk révén híressé vált épületei mellett megalkotta az osztrák ökocímkét is. Ausztriában máig az ő ecsetvonásait viseli a környezetbarát termékek csomagolása – de hogy a bécsi Hundertwasser-múzeum is kiragaszthassa az emblémát, az nem volt kézenfekvő. Ez az intézmény – a helyesírásra fittyet hányó nevén KUNST HAUS WIEN – lett 2018-ban az első osztrák múzeum (azóta akad több is), amely megszerezte a tanúsítványt. Akad ebben pr-fogás is, de az ötlet nem is teljesen légből kapott.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.