Távoktatási közbeszerzést nyertek az iskolai KRÉTA-sok
A KIT Tudásközpont Zrt., illetve a Skoll Kft. szülőknek tart nyelvtanfolyamot, illetve informatikai képzést.
A KIT Tudásközpont Zrt., illetve a Skoll Kft. szülőknek tart nyelvtanfolyamot, illetve informatikai képzést.
1990-ben az MDF‒SZDSZ-paktum mondta ki: a köz médiái függetlenek lesznek. Az ehhez ragaszkodó tévéelnök, a most tíz éve elhunyt Hankiss Elemér – ahogy a rádiót irányító Gombár Csaba – hamar szembetalálta magát a megváltozott kormányzati szándékokkal.
Új tagok a Hunguest láncában.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem most induló gazdálkodási és menedzsmentképzését áthatja majd a katolikus szellemiség, de egyben meg kell felelnie a sztenderd szakmai követelményeknek is – mondja Botos Máté dékán. Interjú.
Sokszor tapasztalat, tehetség nélkül, érdemtelenül jut valaki támogatáshoz, de jó jeleket is lát a filmszakmában Havas Ágnes, aki 2011 és 2019 között volt a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Andy Vajna idején. A producer az újraéledő Magyar Filmszemle játékfilmes kategóriájának egyik zsűritagja. Interjú.
Japánban hamarosan kötelező lesz a pedáltévesztés elleni védelem az autókban. Az időnként veszélyes „félrelépések” okait is vizsgálják már, de biztos megoldás egyelőre nincs.
Ugrásra készen áll a HM szerint a közép-afrikai Csádba készülő magyar katonai kontingens, bár továbbra sem tiszta, mi a célja. Ezt részletezi két kormányközi megállapodás, amit – bár itthon elfelejtették ezt közölni – tavaly ősszel már alá is írtak Budapesten, viszont nem nyilvánosak. A miniszterelnök fia által egyengetett titokzatos misszió katonai részleteiről talán majd 30 év múlva lehet többet tudni.