Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az olaj drágulása és a forint gyengülése miatt szálltak el a hazai üzemanyagárak. A januári drasztikus jövedékiadó-emeléssel együtt ez magasabb inflációt és ellátási zavarokat hozhat.
Mennyit eszik százon? Egyre többet! Legalábbis pénzben, egy hónap alatt literenként mintegy 50 forinttal (a 95-ös benzin átlagára most 642 forint a holtankoljak.hu szerint) nőttek az üzemanyagárak. Ez utóbbi globális jelenség, Magyarország nem lóg ki különösebben a sorból – bár akad, aki azt vélelmezi, hogy a kutasok és a nagykereskedők az árstop idején elszenvedett veszteségeiket igyekeznek most behozni. Régiós összehasonlításban a hazai fogyasztói árak jóval borsosabbak ugyan, mint a lengyel- vagy horvátországiak, de nem sokkal haladják meg a csehországiakat, és elmaradnak a szlovákiaiaktól.
A drágulás alapvető oka a világban, hogy felment az irányadó Brent olajfajta ára, a hordónkénti 75 dollár körüli szintről 85 dollár környékére. Az olajárak emelkedése mögött elsősorban az áll, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország visszafogja a kitermelést.
Jelenleg a globális kitermelés nem éri el a fogyasztás szintjét, a különbséget a tartalékokból kell pótolni, a kínálatot meghaladó keresletnek pedig áremelő hatása van, miközben nyáron hagyományosan magas a fogyasztás.
Az orosz olaj ledobta a nyugati ársapkát, Moszkva pluszban még át is vert mindenkit
Oroszország július közepétől fogva már rendszeresen a G7-EU-Ausztrália trió által kimért árküszöb fölött kínálja az olaját Indiának, egyből nyolchavi csúcsra is törtek a bevételek. Közben, mint kiderült, már rögtön a tavalyi bevezetése óta ki is játszották az ársapkát, és ehhez mit sem sejtő nyugati cégek egész sora asszisztált. Egy friss moszkvai bejelentés alapján pedig nemsokára tovább mélyítik a globális olajhiányt, még jobban felhajtva az árakat, úgy, hogy idén világszinten rekordfogyasztás várható. Itthon is rohamosan drágul a benzin és a dízel, és jövőre még rosszabb lesz a helyzet.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.