Robbant a tartály és két munkást vitt magával – jegyzőkönyvek az akkuipari balesetekről, II. rész
A SungEel Hitech Hungary Kft.-nek két akkumulátorfeldolgozója is van Magyarországon, egy Bátonyterenyén, egy pedig Szigetszentmiklóson. Utóbbi jelenleg nem működik, a katasztrófavédelmi engedélyét egy súlyos, két ember halálát okozó robbanás miatt visszavonták. Egy másik üggyel kapcsolatban újdonság, hogy a Nógrád megyei kormányhivatal határozata egy helyen egy tavalyi bátonyterenyei eseményt is halálos balesetként említ. Cikksorozatunk második része, amelyben a magyarországi akkufeldolgozók baleseteit mutatjuk be kormányhivatali határozatok és jegyzőkönyvek nyomán.
Egy darálógépet üzemelt be és tesztelt az a három mérnök, akiket súlyos baleset ért 2022. július 19-én a SungEel Hitech Hungary Kft. bátonyterenyei üzemében, aminek működését a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal szeptember hatodikán a sorozatos szabálysértések miatt felfüggesztette. Az üzem lítiumion-akkumulátorok feldolgozására szakosodott, elsősorban a cikksorozatunk előző részében részletesen bemutatott komáromi SK, valamint a gödi Samsung-SDI hulladékát fogadja és dolgozza fel. Az üzem feladata az, hogy e két gyár hulladékát összedarálja, majd az így keletkező port és melléktermékeket tárolja.
A balesetet szenvedő három mérnök nem a SungEel alkalmazottja volt: a Hankook Powder Machine Engineeringnek dolgoztak, nem az volt a feladatuk, hogy üzemeltessék a mindennapokban a dél-koreai cég darálógépeit, hanem az, hogy üzembe helyezzék, azután pedig teszteljék őket. Ezt tették tavaly nyáron is azzal a Rotary Kiln 1177-A gyártmányú, Linrgy 1600-as darálógéppel, ami a tesztindítás után felrobbant.
Ezt a robbanást nem úgy érdemes elképzelni, ahogy a hollywoodi filmekben ábrázolják: zárt kamrákban következett be, a kormányhivatali ellenőrzés dokumentumai pedig nem tesznek említést lángokról, vagyis valószínűleg tűz nem volt, hanghatás viszont igen, hiszen a robbanás a tartályokban következett be, és akkora volt, hogy a tartályok oldala is felhasadt miatta.