Izrael háborúban
A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.
Die Welt
Az ukrán külügyminiszter azt kérdezi, hogy melyik háborút tudja megnyerni a Nyugat, ha azt nem, amelyet országa vív? A lapnak adott nyilatkozatban Dmitro Kuleba emlékeztet arra, hogy Európa számára a tét változatlanul a minden. És ha ők kikapnak, az hatalmas vereség az egész világ számára.
A republikánusok ellenállása kapcsán beszélt arról, hogy Kijev nem támaszkodhat kizárólag az amerikai segítségre. Ezért nagy erőkkel építi ki a hadiiparát, állítja át a gazdaságot haditermelésre. És akkor még ott van a gyakran alábecsült európai támogatás is. Pont utóbbi miatt nem gondolja, hogy kormányának sötét alternatívákkal kellene foglalkoznia. Már persze ha a földrész komolyan gondolja a stratégiai autonómiát.
Megjegyzi ugyanakkor, hogy a kontinens lassan ráébred: igen sok forog kockán. De a G7-ek is ígértek segélyeket – kétoldalú alapon.